Jogi környezet


A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel

  • a megengedett legnagyobb sebességre,

  • a vasúti átjárón való áthaladásra,

  • a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,

  • a gyorsforgalmi út leállósávjának, leállóöblének igénybevételére,

  • a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és

  • a természet védelmére, valamint

  • a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra

vonatkozó előírások betartásra kerüljenek.

A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 13.000 forinttól 390.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.


  

2021. január 1-jét követően a közigazgatási szabályszegés megvalósulása esetén a szankciók alkalmazásának fokozatossága érdekében – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a következő közigazgatási szankciók alkalmazhatók:

a) figyelmeztetés,

b) közigazgatási bírság,

d) tevékenység végzésétől történő eltiltás, és/vagy

e) elkobzás.

Az ügyféllel szemben korábban kiszabott szankciókkal kapcsolatos adatok megismerhetőségének biztosítása érdekében a Szankció tv. létrehozta a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartását (a továbbiakban: Nyilvántartás).

A hatóság az általa bejegyzett adatok vonatkozásában adatkezelő, így az adott eljárás ügyfelére vonatkozó minden adatba betekinthet, míg a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény végrehajtásáról szóló 714/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a alapján az adatfeldolgozói feladatokat a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. látja el, továbbá a természetes személy ügyfél ügyfélkapus, jogi személy cégkapus bejelentkezéssel a rá vonatkozó adataihoz hozzáférhet vagy a kormányablak adhat számára tájékoztatást a bejegyzett adatokról.

Figyelmeztetéssel a hatóság rosszallását fejezi ki és újabb szankció kilátásba helyezésével felszólítja az ügyfelet, hogy a jövőben tartózkodjon a közigazgatási szabályszegés elkövetésétől.

Törvény meghatározott ügyek vonatkozásában a figyelmeztetés alkalmazásának kizárásáról rendelkezhet, ha az adott ügyben csekély súlyú szabályszegés nem merült fel.

A közúti közlekedési jogsértések vonatkozásában ilyen kizáró rendelkezést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1a)-(1c) és Kkt. 21. § (7) bekezdései tartalmaznak!

A Kkt. 21. § (1) bekezdésben felsorolt ügycsoportba tartozó, ún objektív felelősség alapját képező jogsértések miatt:

  • nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés és

  • nem kell bejegyezni azon közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciót a Nyilvántartásába.

Nem kell bejegyezni a Nyilvántartásába:

  • a Kkt. 20. (1) bekezdés k), m) és o) pontja szerinti rendelkezések,

  • valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciókat (Kkt. 20. § (14) bekezdés).

Nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés:

  • a Kkt. 20. § a)-d), f)-j), l), n) és q) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés RSJ (rendkívül súlyos) vagy NSJ (nagyon súlyos) fokúnak minősül (Kkt. 20. § (1a) bekezdés),

  • a Kk 20. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés I., II. vagy III. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás (Kkt. 20. § (1b) bekezdés),

  • a Kkt. 20. § (1) bekezdés k), m), o) és p) pontjában felsorolt ügycsoportba tartozó, valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban (Kkt. 20. § (1c) bekezdés).

Ugyanakkor az enyhébb jogsértés (EJ) és a súlyos jogsértés (SJ) esetén a figyelmeztetés alkalmazását a jogszabály lehetővé teszi mind a helyszínen, mind a közigazgatási hatósági eljárás során.

Törvény


 

Kormányrendelet


 

Miniszteri rendelet


 

EU Jogszabály


 

 

       

Új űrlapok publikálása 2022. augusztus 30-án

 

Tisztelt Felhasználók!

A Rendőrség Ügyintézési Portálon 2022. augusztus 30-án (kedd) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi űrlapok új verziójának közzététele.

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Lőfegyver, lőszer (töltény) hatástalanítására, fegyver érték nélküli leadására, megsemmisítésére vonatkozó engedélykérelem

RI-0608

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Adatszolgáltatás bűnügyi adatkérésre

RI-0634

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Lőfegyver, lőszer, lőszerelem valamint színházi fegyver behozatala, kivitele, átszállítása iránti kérelem

RI-0649

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Bejelentés fegyver elidegenítéséről (eladásáról, ajándékozásáról) természetes személyek és szervezetek részére

RI-0652

 

Működésbeli változások:

RI-0608 inNOVA űrlap esetében:

  • az „Illetékes hatóság meghatározása” blokk elnevezése „Címzett hatóság, hivatkozási szám” elnevezésre módosul;
  • a „Kérelmező nyilatkozat” megnevezéssel új lenyíló tartalmú mező elhelyezése;
  • a „Folyamatban lévő üggyel vagy engedéllyel rendelkezem” opció kiválasztásra esetén az előzményszám megadásának lehetősége;

RI-0634 inNOVA űrlap esetében:

  • ha a kérelem típusa „Európai lőfegyvertartási engedélybe további lőfegyver bejegyzése”, akkor a „Lőfegyverek leírása” blokkban új kötelezően kitöltendő mező szerepel „Bejegyezendő lőfegyverek db száma” megnevezéssel;
  • a „Lőfegyverek leírása” blokkban szereplő mezők („Gyártó/típus”, „Kaliberjel”, „Gyártási szám”, „Kategória”) nem kötelezően kitöltendők a továbbiakban;

RI-0649 inNOVA űrlap esetében:

  • a „szállítási adatok” blokkban szereplő „Indulás napja” és „Érkezés napja” mezők megnevezése „Indulás várható időpontja” és „Érkezés várható időpontja” elnevezésekre módosul;

RI-0652 inNOVA űrlap esetében:

  • „Az értékesített (elajándékozott) fegyver adatai” blokkban szereplő mezők kitöltése kötelező;
  • a „Jelleg” rádiógomb nem kötelező.

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

 

Több blog bejegyzés

Szolgáltatási Szabályzat új verziójának publikálása 2022. augusztus 15-én

Tisztelt Felhasználók! A Szolgáltatási Szabályzat új verziójának közzétételére 2022 augusztus...

Új űrlapok publikálása 2022. szeptember 15-én

  Tisztelt Felhasználók! A Rendőrségi Ügyintézési Portálon 2022. szeptember 15-én...