Az üzembentartónak lehetősége van az ún. mentesülésre, ha bizonyítani tudja, hogy a szabályszegés idején a gépjárművet nem ő használta. Ennek esetei a következők.

A Kkt. alapján az üzembentartó mentesül a közigazgatási bírság megfizetése alól, ha a gépjármű - a szabályszegés időpontját megelőzően - jogellenesen (például lopás következtében) került ki a birtokából, és (feljelentéssel, felfüggesztő határozattal) igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatósági eljárást.

Mentesül az üzembentartó a közigazgatási bírság megfizetése alól akkor is, ha a gépjárművet a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy olyan teljes bizonyító erejű magánokiratba* foglalt nyilatkozatával, vagy azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt - olyan menetlevéllel, vagy fuvarlevéllel igazolja, amely tartalmazza:

 

  • a gépjármű hatósági jelzését,

  • a természetes személy üzembentartó és használatba vevő nevét, születési helyét, idejét, lakcímét,

  • nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét,

  • valamint azon időszak megjelölését, melyre a gépjármű használatát a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

 

A vonatkozó kormányrendelet alapján a hatóságnak a közigazgatási bírságot a Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjai tekintetében a szabályszegés elkövetését követő 70, míg a Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pont tekintetében a szabályszegéstől számított 150 napos határidőn belül kell az ügyfél részére kézbesítenie. A használóval szembeni közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás, fellebbezési eljárás, bírósági felülvizsgálat, vagy ezen eljárásokban elrendelt új eljárás során a 70 napos határidő nem alkalmazható.

A Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő négy hónapon belül, a 21. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő öt hónapon belül be kell fejezni.

 

 

*A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:

  • a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta;

  • két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a (a részben vagy egészben) nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk nevét, lakóhelyét/ tartózkodási helyét (címét) is olvashatóan fel kell tüntetni;

  • a kiállító aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti;

  • a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;

  • ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el;

  • az elektronikus okiraton kiállítója minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét helyezte el, és azon időbélyegzőt helyez el;

  • az elektronikus okiratot az aláíró a Kormány rendeletében meghatározott azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással hitelesíti, vagy

  • olyan, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott szolgáltatás, vagy zárt rendszerben alkalmazott, tanúsított bizalmi szolgáltatás keretében jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhez rendeli és a személyhez rendelést a kiállító saját kezű aláírására egyértelműen visszavezethető adattal együtt vagy az alapján hitelesen igazolja; továbbá a szolgáltató az egyértelmű személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt, elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és minősített időbélyegzővel látja el,

  • - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a kiállító szóbeli nyilatkozatát a DÁPtv. szerinti elektronikus ügyintézést biztosító szerv vagy a szolgáltatás használatára jogosult egyéb szerv a Kormány rendeletében meghatározottak szerint mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás szerint írásbeli formátumba alakította, az írásbeli formátumba alakított nyilatkozat tervezetét a kiállító jóváhagyta, és dokumentum a Kormány rendeletében meghatározottak szerint hitelesítve lett.

 

       

 

Új űrlap bevezetése

Tisztelt Felhasználók!

A Rendőrség Ügyintézési Portálon 2024. február 23-án (pénteken) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi új űrlapok közzététele.

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Igazgatásrendészeti szakterület

Szabálysértési ügyintézés

Kártalanítási igény

IN-100117

Igazgatásrendészeti szakterület

Szabálysértési ügyintézés

Kártalanítási per indítása

IN-100123

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Természetes személyek által benyújtható engedélykérelem önvédelmi célú lőfegyver kivételével fegyver (lőfegyverdarab) megszerzésére, tartására, viselésére, használatához (csere, pótlás)

RI-0600

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Természetes személyek által benyújtható engedélykérelem lőfegyverdarab, hangtompító tartására, lőfegyver önvédelmi célra történő tartására (csere/pótlás), valamint önvédelmi célú lőfegyvertartási engedély hatályosságának meghosszabbítására

RI-0606

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Európai lőfegyvertartási engedély kiadása (csere, pótlás) iránti kérelem

RI-0634

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Személy- és vagyonvédelmi célú rövid (marok) lőfegyver tartása iránti engedélykérelem (csere, pótlás, meghosszabbítás)

RI-0625

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Szervezet kérelme engedély alapján megszerzett újabb eszköz tartásának engedélyezésére

RI-0629

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Lőfegyver, lőszer, lőszerelem, valamint színházi fegyver behozatala, kivitele, átszállítása iránti kérelem

RI-0649

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Kérelem kiskorú által történő jogszerű fegyverhasználathoz előírt feltételek igazolásához

RI-0657

Igazgatásrendészeti szakterület

Robbanóanyagok szállításával összefüggő ügyintézés

Polgári felhasználású robbanóanyag szállítási / belföldi átadási kérelem adatainak módosítása / visszavonása az érdemi döntés meghozatala előtt

RI-0403

 

Működésbeli változások:

IN-100117 űrlap esetében:

  • a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény kártalanítási eljárásra vonatkozó szabályainak módosítására tekintettel az űrlapelnevezés aktualizálása;

IN-100123 új űrlap esetében:

  • a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény kártalanítási eljárásra vonatkozó szabályainak módosítására tekintettel új űrlap bevezetése;

RI-0600 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;
  • az „Engedély kérelem lőfegyver munkavégzési, vagy vadászati, vagy sport” cél választása esetén a „Lőfegyver jellege, lőfegyverdarab fajtája” legördülő mezőnek a lőfegyverdarab elemekkel történő kiegészítése;
  • a „Folyamatban lévő üggyel vagy engedéllyel rendelkezem” kiválasztása esetén a „Kérelem adatai, fizetési adatok” blokk „Engedélykérelem típusa” legördülő mezőben szereplő tartalom aktualizálása;
  • az űrlaptartalom kiegészítése a lőfegyver/lőfegyverdarab bejegyzésének lehetőségével és a kapcsolódó illetékek aktualizálása;

RI-0606 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;
  • az űrlap adattaralmának kiegészítése a „bejegyzés” és az „önvédelmi célú lőfegyver bejegyzésére” lehetőségekkel, valamint az ezzel összefüggő illeték fizetési kötelezettségek aktualizálása;
  • a „folyamatban lévő üggyel vagy engedéllyel rendelkezem” lehetőség kiválasztása esetén a „Kérelem célja” mező tartalmának aktualizálása;
  • új és folyamatban lévő ügy esetében az űrlap adattartalmának kiegészítése a „Hangtompító tartásának az engedélyezése” lehetőséggel;
  • a „Munkavégzési célú lőfegyvertartási engedély száma” mező elnevezés aktualizálása;

RI-0634 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;
  • az űrlap adattartalmának kiegészítése az „európai lőfegyvertartási engedély iránti kérelem” lehetőséggel és az ezzel összefüggő illetékfizetési kötelezettség megjelenítése;

RI-0625 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;

RI-0629 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;
  • az „Engedély típusa” blokkban a „Személy- és vagyonvédelem” lehetőség kiválasztásnak törlése, amennyiben a „Címzett hatóság megállapítása a kiadott engedély (határozat) alapján” blokkban a címzett hatóság a „Budapesti Rendőr-főkapitányság” vagy valamely „Vármegyei Rendőr-főkapitányság” szerepel;

RI-0649 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása (név db);
  • a „Szállítandó lövészeti termék adatai” blokk kiegészítése a „Lőfegyverdarab adatok” elemmel és a hozzá tartozó adattartalommal;
  • az „Bejelentő és kérelmező adatai” alapján a kapcsolódó illetékek aktualizálása;
  • A „Kérelem adatai” blokkban „A szállítandó lövészeti termékek:” kiegészítése a „hangtompító” lehetőséggel;

RI-0657 új űrlap esetében:

  • a fegyver jogszerű használatához előírt feltételek igazolására (kiskorú részére) új ügytípus bevezetése;

RI-0403 űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;
  • az „fenti alapkérelem” adatmező kiegészítése (szüneteltetés és hiánypótlás)

 

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

Több blog bejegyzés

Űrlapokkal kapcsolatos változások

Tisztelt Felhasználók! A Rendőrség Ügyintézési Portálon 2024. február 9-én (pénteken) ...

Tájékoztatás átállásról

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Rendőrség magánbiztonsági nyilvántartás és...