Az üzembentartónak lehetősége van az ún. mentesülésre, ha bizonyítani tudja, hogy a szabályszegés idején a gépjárművet nem ő használta. Ennek esetei a következők.

A Kkt. alapján az üzembentartó mentesül a közigazgatási bírság megfizetése alól, ha a gépjármű - a szabályszegés időpontját megelőzően - jogellenesen (például lopás következtében) került ki a birtokából, és (feljelentéssel, felfüggesztő határozattal) igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatósági eljárást.

Mentesül az üzembentartó a közigazgatási bírság megfizetése alól akkor is, ha a gépjárművet a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy olyan teljes bizonyító erejű magánokiratba* foglalt nyilatkozatával, vagy azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt - olyan menetlevéllel, vagy fuvarlevéllel igazolja, amely tartalmazza:

 

  • a gépjármű hatósági jelzését,

  • a természetes személy üzembentartó és használatba vevő nevét, születési helyét, idejét, lakcímét,

  • nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét,

  • valamint azon időszak megjelölését, melyre a gépjármű használatát a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

 

A vonatkozó kormányrendelet alapján a hatóságnak a közigazgatási bírságot a Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjai tekintetében a szabályszegés elkövetését követő 70, míg a Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pont tekintetében a szabályszegéstől számított 150 napos határidőn belül kell az ügyfél részére kézbesítenie. A használóval szembeni közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás, fellebbezési eljárás, bírósági felülvizsgálat, vagy ezen eljárásokban elrendelt új eljárás során a 70 napos határidő nem alkalmazható.

A Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő négy hónapon belül, a 21. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő öt hónapon belül be kell fejezni.

 

 

*A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:

  • a kiállító az okiratot sajátkezűleg írta és aláírta;

  • két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni;

  • a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;

  • a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;

  • ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik;

  • az elektronikus okiraton kiállítója minősített elektronikus aláírást helyezett el.

 

       

 

Új űrlapverziók publikálása 2021. március 23-án

Tisztelt Felhasználók!

 

Az inNOVA Portálon 2021. március 23-án (kedd) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi űrlapok új verziójának közzététele.

 

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Bejelentése engedély, illetve az engedély meglétét igazoló hatósági igazolvány, valamint fegyver, hangtompító elvesztéséről vagy eltulajdonításáról

RI-0646

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Szervezetek által benyújtható engedélykérelem „A” kategóriába tartozó lőfegyver, lőszer, illetve hangtompító tartásához (kiadás, csere, pótlás)

RI-0627

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Szervezetek által benyújtható engedélykérelem színházi fegyver tartása („A” kategóriába tartozó tűzfegyver” kivételével), valamint 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver céllövészeti célú tartása iránt (csere, pótlás)

RI-0619

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Természetes személyek által benyújtható engedélykérelem hangtompító tartására, lőfegyver önvédelmi célra történő tartására, valamint önvédelmi célú lőfegyvertartási engedély hatályosságának meghosszabbítására

RI-0606

Igazgatásrendészeti szakterület

Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés

Engedélykérelem pirotechnikai termék megsemmisítéséhez

RI-0114

 

Működésbeli változások:

 

RI-0619 inNOVA űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;

  • a „kérelem célja” mezőben szereplő lehetőségek kiegészítése;

  • fizetésre vonatkozó blokk aktualizálása.

RI-0627 inNOVA űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;

  • új tartási cél bevezetése.

RI-0606 inNOVA űrlap esetében:

  • az űrlap elnevezés aktualizálása;

  • az űrlap kiegészítése a bevezetésre került „hangtompító tartására” vonatkozó lehetőséggel.

RI-0646 inNOVA űrlap esetében:

  • az űrlapelnevezés aktualizálása;

  • az űrlap kiegészítése új eszköz és engedélytípussal;

  • a címzett hatóság kiválasztásának függvényében megjelenő „Bejelentés adatai” mező adattartalmának aktualizálása.

RI-0114 inNOVA űrlap esetében:

  • az igazgatási szolgáltatási díj összegének aktualizálása;

  • a megsemmisítésért felelős pirotechnikus adatai blokkban további személyek rögzítésének lehetősége.

 

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

Több blog bejegyzés

Tervezett rendszerkarbantartás 2021.02.25. 00:00-03:00

Tisztelt Felhasználók! Tervezett rendszerkarbantartás miatt 2021.02.25-én 00:00-03:00 óra ...

Új űrlapverziók publikálása 2021. április 6-án

Tisztelt Felhasználók!   Az inNOVA Portálon 2021. április 6-án (kedd) 07:30-08:00 óra...