Abban az esetben, ha a kötelezett fizetési kötelezettségének a teljesítési határidőig, önként nem tesz eleget, úgy adók módjára történő végrehajtásnak van helye, amelyet az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állami adóhatóság folytat le.

A közigazgatási bírság befizetési határidejének elmulasztását követően az eljáró hatóság kezdeményezi a közlekedési igazgatási hatóságnál a szabályszegés elkövetéséhez használt jármű forgalomból történő kivonását.

 

       

Ügyféltájékoztató a lejáró hivatalos okmányok érvényességéről

Tisztelt Ügyfelünk!

Felhívjuk a természetes személy magyar állampolgárok figyelmét, hogy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 2020. március 12. napjától hatályos 4. § a) pontja, amely arról rendelkezett, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, 2020. március 27. napjától hatálytalanná vált.

Ugyanakkor 2020. április 2. napján hatályba lépett az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet, melynek 6. § (1) bekezdése a veszélyhelyzet alatti időszakra vonatkoztatva úgy rendelkezik, hogy a 2020. április 2. napjától lejáró hivatalos okmányok esetében az érvényességi időt a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig megtartottnak kell tekinteni, így azok meghosszabbítását továbbra is a veszélyhelyzet megszűnését követően kell kezdeményezni.

A 2020. március 27. és április 1. közötti időtartamban lejáró okmányok tekintetében az érintett ügyfeleket szankciók nem érhetik, az ő esetükben az okmányok meghosszabbítására szintén a veszélyhelyzet megszűnése után kell intézkedni.

Több blog bejegyzés

Űrlapokkal kapcsolatos változások 2020. április 20-án

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2020. április 20-án (hétfőn) 07:30-08:00 óra ...

Ügykövetés funkciót érintő hiba

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a rendőrségi elektronikus ügyintézést ...