Roland Szántó
-
2023.07.18.
Jogszabályok
- Ügyintézés
- Közigazgatási bírság
- Jogszabályok
Jogi környezet
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel
-
a megengedett legnagyobb sebességre,
-
a vasúti átjárón való áthaladásra,
-
a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
-
a gyorsforgalmi út leállósávjának, leállóöblének igénybevételére,
-
a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és
-
a természet védelmére, valamint
-
a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra
vonatkozó előírások betartásra kerüljenek.
A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 13.000 forinttól 390.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.
2021. január 1-jét követően a közigazgatási szabályszegés megvalósulása esetén a szankciók alkalmazásának fokozatossága érdekében – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a következő közigazgatási szankciók alkalmazhatók:
a) figyelmeztetés,
b) közigazgatási bírság,
d) tevékenység végzésétől történő eltiltás, és/vagy
e) elkobzás.
Az ügyféllel szemben korábban kiszabott szankciókkal kapcsolatos adatok megismerhetőségének biztosítása érdekében a Szankció tv. létrehozta a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartását (a továbbiakban: Nyilvántartás).
A hatóság az általa bejegyzett adatok vonatkozásában adatkezelő, így az adott eljárás ügyfelére vonatkozó minden adatba betekinthet, míg a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény végrehajtásáról szóló 714/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a alapján az adatfeldolgozói feladatokat a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. látja el, továbbá a természetes személy ügyfél ügyfélkapus, jogi személy cégkapus bejelentkezéssel a rá vonatkozó adataihoz hozzáférhet vagy a kormányablak adhat számára tájékoztatást a bejegyzett adatokról.
Figyelmeztetéssel a hatóság rosszallását fejezi ki és újabb szankció kilátásba helyezésével felszólítja az ügyfelet, hogy a jövőben tartózkodjon a közigazgatási szabályszegés elkövetésétől.
Törvény meghatározott ügyek vonatkozásában a figyelmeztetés alkalmazásának kizárásáról rendelkezhet, ha az adott ügyben csekély súlyú szabályszegés nem merült fel.
A közúti közlekedési jogsértések vonatkozásában ilyen kizáró rendelkezést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1a)-(1c) és Kkt. 21. § (7) bekezdései tartalmaznak!
A Kkt. 21. § (1) bekezdésben felsorolt ügycsoportba tartozó, ún objektív felelősség alapját képező jogsértések miatt:
-
nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés és
-
nem kell bejegyezni azon közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciót a Nyilvántartásába.
Nem kell bejegyezni a Nyilvántartásába:
-
a Kkt. 20. (1) bekezdés k), m) és o) pontja szerinti rendelkezések,
-
valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciókat (Kkt. 20. § (14) bekezdés).
Nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés:
-
a Kkt. 20. § a)-d), f)-j), l), n) és q) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés RSJ (rendkívül súlyos) vagy NSJ (nagyon súlyos) fokúnak minősül (Kkt. 20. § (1a) bekezdés),
-
a Kk 20. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés I., II. vagy III. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás (Kkt. 20. § (1b) bekezdés),
-
a Kkt. 20. § (1) bekezdés k), m), o) és p) pontjában felsorolt ügycsoportba tartozó, valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban (Kkt. 20. § (1c) bekezdés).
Ugyanakkor az enyhébb jogsértés (EJ) és a súlyos jogsértés (SJ) esetén a figyelmeztetés alkalmazását a jogszabály lehetővé teszi mind a helyszínen, mind a közigazgatási hatósági eljárás során.
Törvény
-
1988. évi I. Törvény a közúti közlekedésről (Kkt.)
-
2012. évi CLXX. Törvény a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alkalmazott jogkövetkezmények határon átnyúló végrehajtásának elosegítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint egyes törvényeknek a közlekedésbiztonságot elősegítő európai uniós és nemzetközi kötelezettségek végrehajtásához szükséges módosításáról
-
1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról (Kknyt.)
-
2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
-
2023. évi CIII. törvény a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
-
2013. évi LXVII. törvény az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
-
2017. évi CXXV. törvény a közigazgatási szabályszegések szankcióiról
Kormányrendelet
-
410/2007. (XII. 29.) Korm. Rendelet a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről
-
156/2009. (VII. 29.) Korm. Rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról
-
329/2007 (XII.13) kormányrendelet a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről
-
451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés részletszabályairól
-
209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény végrehajtásáról
Miniszteri rendelet
-
18/2008. (IV. 30.) GKM Rendelet a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készítő eszközre vonatkozó követelményekről
-
21/2013. (VI. 7.) BM Rendelet a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítése során alkalmazandó formanyomtatványokról, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet módosításáról
-
13/2023. (VIII. 14.) ÉKM rendelet az útdíjfizetés elmulasztásával kapcsolatos információk határokon átnyúló cseréjének elősegítése során alkalmazandó formanyomtatványról
-
1/1975 (II.5) KPM-BM együttes rendelet A közúti közlekedés szabályairól
EU Jogszabály
-
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/82/EU Irányelve a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről
-
Az Unión belüli elektronikus útdíjszedési rendszerek átjárhatóságáról és az útdíjfizetés elmulasztásával kapcsolatos információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről szóló 2019. március 19-i (EU) 2019/520 az európai parlament és a tanács irányelve.
Weboldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
A weboldal meglátogatásával és használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Bővebb információkért kérjük, olvassa el részletes tájékoztatónkat.