A közigazgatási hatósági eljárás során az ügyfél személyesen, illetve törvényes képviselője útján, továbbá az általa vagy törvényes képviselője által meghatalmazott személy útján is eljárhat.

Ha az ügyfél nem személyesen jár el, a hatóság az eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálja. A meghatalmazott képviseleti jogosultságát köteles igazolni. A meghatalmazást írásba (közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba) kell foglalni vagy jegyzőkönyvbe kell mondani. Írásbeli meghatalmazás esetében a meghatalmazott köteles eredeti meghatalmazását vagy annak hitelesített másolatát az első kapcsolatfelvétel alkalmával az iratokhoz csatolni.

 

 

       

Tájékoztató az igazgatásrendészeti bejelentéssel összefüggő ügyekről

A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. §-a kötelezővé teszi a hatóság számára e-mail cím létrehozását, valamint az e-mail cím hivatalos honlapon való közzétételét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozó megkülönböztető és figyelmeztető jelzésekkel összefüggő eljárások esetén a bejelentések az alábbi e-mail címen tehetők meg: bejelentes.igrend.orfk@orfk.police.hu.

A Rendelet hatálya alá tartozó területi, illetve helyi szervek hatáskörébe tartozó ügyekben, a Rendőrség hivatalos honlapján a www.police.hu oldalon lesz elérhető a bejelentések fogadására alkalmas funkcionális e-mail cím.

Több blog bejegyzés

IN-100016 új űrlapverzió 2020. május 19-én

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2020. május 19-én (kedden) 07:30-08:00 óra között ...

Űrlapokkal kapcsolatos változások 2020. június 19-én

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2020. június 19-én (péntek) 07:30-08:00 óra között...