Az Ön által jelenleg igénybe vett alkalmazás azt a célt szolgálja, hogy a látogatók egyszerűen tájékozódhassanak a velük szemben az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések elkövetése miatt folytatott közigazgatási eljárás adatairól és az ügyintézés állásáról, továbbá megtekinthessék a velük szemben folytatott eljárás alapjául szolgáló képi bizonyítékokat. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek tájékozódhatnak jogaikról és kötelezettségeikről, továbbá lehetőségük nyílik a leggyakrabban használatos iratminták letöltésére. A rendszer mindezt az eljárás során a hatóság által hozott döntés iratazonosítója és a gépjármű rendszámának megadása esetén, gyorsan és egyszerűen biztosítja.

 

A rendszer használata során személyes adat megismerésére nincs mód. Az igénybe vett betekintéstől függetlenül, az eljárásban szereplő ügyfél számára a közigazgatási hatóságnál, illetőleg a lakcím vagy székhely szerint illetékes rendőrkapitányságnál biztosított az eljárás irataiba történő betekintés.

 

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a gyorsforgalmi út leálló sávjának, leállóöblének igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, a természet védelmére,a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások betartásra kerüljenek. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 16 000 forinttól 468 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.

 

A szabályszegések helyszíni rögzítését az illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok és rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi, azonban az eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le az alábbi illetékességi szempontok szerint:

 

A Baranya vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye és Zala vármegye, valamint Budapest I., II., III., XI., XII., XXI. és XXII. kerületek területén elkövetett jogsértések lefolytatására a Vas vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

Míg a Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nógrád vármegye és Pest vármegye, valamint Budapest IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX. és XXIII. kerületek területén elkövetett jogsértések esetében pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

 

       

RI-0301 űrlap új verzió 2019.10.24-én

Tisztelt Ügyfeleink!

2019.10.24-én új verziót publikálunk az RI-0301 "Megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezése" űrlapból.

Az új verzióban a kérelem indoklása pontosításra került: amennyiben a szervezet 12/2007 (III.13.) IRM Rendelet 4. § szerinti besorolása ’Sürgősségi betegellátás’, vagy azt is magában foglalja, úgy a szöveges indokláson kívül  ki kell választani egy 10 elemű listából a  sürgősségi betegellátás alá tartozó tevékenység(ek)-t.

Ügyfél oldalról nincs teendő az új űrlap használatához, az ügytípust elindítva automatikusan megjelenik majd az űrlapkitöltés.

Több blog bejegyzés

Tervezett karbantartás 2019.10.21. 07:00-09:00 között

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portál rendszeren tervezett karbantartás miatt ...

Új funkciókkal bővült az Ügyintézési Portál

Közigazgatási bírság ide vagy oda A " Befizetés " menüpont alatt az ügyfél az...