Az Ön által jelenleg igénybe vett alkalmazás azt a célt szolgálja, hogy a látogatók egyszerűen tájékozódhassanak a velük szemben az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések elkövetése miatt folytatott közigazgatási eljárás adatairól és az ügyintézés állásáról, továbbá megtekinthessék a velük szemben folytatott eljárás alapjául szolgáló képi bizonyítékokat. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek tájékozódhatnak jogaikról és kötelezettségeikről, továbbá lehetőségük nyílik a leggyakrabban használatos iratminták letöltésére. A rendszer mindezt az eljárás során a hatóság által hozott döntés iratazonosítója és a gépjármű rendszámának megadása esetén, gyorsan és egyszerűen biztosítja.

 

A rendszer használata során személyes adat megismerésére nincs mód. Az igénybe vett betekintéstől függetlenül, az eljárásban szereplő ügyfél számára a közigazgatási hatóságnál, illetőleg a lakcím vagy székhely szerint illetékes rendőrkapitányságnál biztosított az eljárás irataiba történő betekintés.

 

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a gyorsforgalmi út leálló sávjának, leállóöblének igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, a természet védelmére,a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások betartásra kerüljenek. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 16 000 forinttól 468 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.

 

A szabályszegések helyszíni rögzítését az illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok és rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi, azonban az eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le az alábbi illetékességi szempontok szerint:

 

A Baranya vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye és Zala vármegye, valamint Budapest I., II., III., XI., XII., XXI. és XXII. kerületek területén elkövetett jogsértések lefolytatására a Vas vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

Míg a Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nógrád vármegye és Pest vármegye, valamint Budapest IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX. és XXIII. kerületek területén elkövetett jogsértések esetében pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

 

       

Új űrlapverzió publikálása 2021. április 27-én

Tisztelt Felhasználók!

 

Az inNOVA Portálon 2021. április 27-én (kedd) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi űrlapok új verziójának közzététele.

 

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Engedélykérelem alkalmazotti

hozzájáruláshoz és alkalmazottak változás

bejelentése

RI-0631

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Kérelem fegyver, lőszer (töltény),

lőszerelem gyártásához, forgalmazáshoz,

valamint fegyverjavítói tevékenység

végzéséhez

RI-0637

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Szervezet kérelme engedély visszavonása

iránt

RI-0644

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Bejelentés szervezet cégadataiban

bekövetkezett változásról

RI-0648

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Vadászatra jogosult bejelentése társas

vadászatok ütemtervéről, illetve az

ütemtervben bekövetkezett változásról

RI-0654

 

Működésbeli változások:

 

RI-0631, RI-0644, RI-0648 inNOVA űrlap esetén:

  • a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer hatósági tárolása és a fegyverekkel, lőszerekkel kapcsolatos tevékenységek engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet alapján az okmányonkénti díjak aktualizálása;

RI-0637 inNOVA űrlap esetében:

  • eljárás-paraméterezési hiba javítása (az űrlap adattartalmát érintően nem történt változás);

RI-0631 inNOVA űrlap esetén:

  • gyártás, javítás, vagy forgalmazás kiválasztása esetén új alkalmazott rögzítésekor fizetendő díj aktualizálása;

RI-0644 inNOVA űrlap esetén:

  • a címzett hatóság függvényében a kérelem adatai mező kiegészítése „színházi és hagyományőrző használat („A” kategóriába tartozó tűzfegyver esetén);

RI-0648 inNOVA űrlap esetén:

  • a címzett hatóság függvényében az engedély típusa mező kiegészítése „színházi és hagyományőrző használat („A” kategóriába tartozó tűzfegyver esetén)”

  • a „bejelentés adatai” mező aktualizálása (színházi fegyver vonatkozásában);

RI-0654 inNOVA és ÁNYK űrlap esetén:

  • Az űrlapokon az iktatószám felépítést tartalmazó mezők elnevezéseinek egységesítése;

  • A kérelmező nyilatkozata/Folyamatban lévő üggyel vagy engedéllyel rendelkezem kiválasztása esetén az iktatószám felépítésének aktualizálása.

 

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

Több blog bejegyzés

ÁNYK űrlapok kivezetése - 2021.04.28.

Tisztelt Felhasználók!   Tájékoztatjuk, hogy az alábbiakban felsorolt ügytípusok...

Új űrlapverzió publikálása 2021. május 17-én

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2021. május 17-én (hétfő) 07:30-08:00 óra között ...