Az Ön által jelenleg igénybe vett alkalmazás azt a célt szolgálja, hogy a látogatók egyszerűen tájékozódhassanak a velük szemben az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések elkövetése miatt folytatott közigazgatási eljárás adatairól és az ügyintézés állásáról, továbbá megtekinthessék a velük szemben folytatott eljárás alapjául szolgáló képi bizonyítékokat. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek tájékozódhatnak jogaikról és kötelezettségeikről, továbbá lehetőségük nyílik a leggyakrabban használatos iratminták letöltésére. A rendszer mindezt az eljárás során a hatóság által hozott döntés iratazonosítója és a gépjármű rendszámának megadása esetén, gyorsan és egyszerűen biztosítja.

 

A rendszer használata során személyes adat megismerésére nincs mód. Az igénybe vett betekintéstől függetlenül, az eljárásban szereplő ügyfél számára a közigazgatási hatóságnál, illetőleg a lakcím vagy székhely szerint illetékes rendőrkapitányságnál biztosított az eljárás irataiba történő betekintés.

 

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a gyorsforgalmi út leálló sávjának, leállóöblének igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, a természet védelmére,a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások betartásra kerüljenek. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 16 000 forinttól 468 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.

 

A szabályszegések helyszíni rögzítését az illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok és rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi, azonban az eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le az alábbi illetékességi szempontok szerint:

 

A Baranya vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye és Zala vármegye, valamint Budapest I., II., III., XI., XII., XXI. és XXII. kerületek területén elkövetett jogsértések lefolytatására a Vas vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

Míg a Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nógrád vármegye és Pest vármegye, valamint Budapest IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX. és XXIII. kerületek területén elkövetett jogsértések esetében pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

 

       

Új űrlapverziók publikálása 2020. december 1-jén

Tisztelt Felhasználók!

Az inNOVA Portálon 2020. december 1-én (kedd) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi űrlapok új verziójának közzététele. 

SzakterületÜgycsoportÜgytípusŰrlap azonosító
Igazgatásrendészeti szakterületPolgári lőfegyver ügyintézésFegyver bevizsgálási tanúsítványának és a személy lőgyakorlat igazolásának beküldése (önvédelmi célú lőfegyver esetén)RI-0613
Igazgatásrendészeti szakterületLőfegyver kereskedő ügyintézésLőfegyvergyártó készletre vételi jelentőlapjaRI-0100
Igazgatásrendészeti szakterületLőfegyver kereskedő ügyintézésLőfegyvergyártó értékesítési jelentőlapjaRI-0101
Igazgatásrendészeti szakterületLőfegyver kereskedő ügyintézésLőfegyver forgalmazó / javító készletre vételi jelentőlapjaRI-0102
Igazgatásrendészeti szakterületLőfegyver kereskedő ügyintézésLőfegyver forgalmazó / javító értékesítési jelentőlapjaRI-0103
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokBizonyítási indítvány a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-01
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokIratbetekintés iránti kérelem a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-02
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokHatáridő mulasztás igazolása a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-03
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokFellebbezés a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-04
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokFizetési kedvezmény iránti kérelem a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-05
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokÚjrafelvételi kérelem a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-06
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokKézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-07
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokKöltségmentesség iránti kérelem a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-08
Közlekedésrendészeti szakterületLégiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokAz illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos hiánypótlás teljesítése a közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)LKLO-09
Gazdasági szakterületBefizetések nyilvántartásaFizetési kötelezettség teljesítésének igazolása, illetve visszafizetési kérelem előterjesztése téves befizetés/túlfizetés eseténBNYO-01

 

Működésbeli változások:

Mindegyik űrlap esetében (kivéve az RI-0613 és BNYO-01 űrlapok): 
•    Az űrlap benyújtásának feltétele, hogy az ügyhöz kapcsolódó adatvédelmi érintetti tájékoztatót az ügyfél megismerje, és ezt igazolja. Ennek érdekében az űrlap első oldalának alján elhelyezésre került a vonatkozó érintetti tájékoztatóra mutató elérési útvonal, valamint a megismerés visszaigazolására szolgáló jelölőnégyzet.
•    Amennyiben a beadvány cégkapuról kerül benyújtásra, úgy az ügyfél természetes azonosító adatai (4T) közül csak a név kerül megjelenítésre az űrlapon. 
RI-0613 és BNYO-01 űrlapok esetében: 
•    az űrlap elnevezés módosítása
LKLO űrlapok esetében (1-től 9-ig):
•    Az űrlappal címezhető hatóságok körének módosítása.
•    Az „iktatókönyv” mezőre vonatkozó adatok megadása kötelező tartalmi elem, valamint a rendszer automatikusan beajánlja az űrlappal intézhető ügyek köréhez tartozó iktatókönyvet.
BNYO-01 űrlap esetében: 
•    A módosítás következtében biztosítja téves befizetés/túlfizetés esetén a visszaigénylés lehetőségét az ügyfelek számára.
Lőfegyver készletjelentési űrlapok esetében (RI-0100 és RI-0101 inNOVA űrlap, és RI-0102 és RI-0103 inNOVA és ÁNYK űrlap):
•    a jelentési kötelezettség alá eső termékek mozgására vonatkozó dátum mező, valamint adattartalma aktualizálása a 2021. január 1-jén hatályba lépő jogszabályi változások biztosítására.

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.
 

Több blog bejegyzés

Tervezett rendszerkarbantartás 2020.11.18. 02:00-04:00 

Tisztelt Felhasználók! Tervezett rendszerkarbantartás miatt 2020.11.18. (szerda) 02:00-04:00...

Új funkciókkal bővült az Ügyintézési Portál

Űrlapmásolás A gyorsabb ügyintézés elősegítése érdekében új funkció, az űrlapmásolás...