Jogi környezet


A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel

  • a megengedett legnagyobb sebességre,

  • a vasúti átjárón való áthaladásra,

  • a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,

  • a gyorsforgalmi út leállósávjának, leállóöblének igénybevételére,

  • a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és

  • a természet védelmére, valamint

  • a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra

vonatkozó előírások betartásra kerüljenek.

A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 16.000 forinttól 468.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.


  

2021. január 1-jét követően a közigazgatási szabályszegés megvalósulása esetén a szankciók alkalmazásának fokozatossága érdekében – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a következő közigazgatási szankciók alkalmazhatók:

a) figyelmeztetés,

b) közigazgatási bírság,

d) tevékenység végzésétől történő eltiltás, és/vagy

e) elkobzás.

Az ügyféllel szemben korábban kiszabott szankciókkal kapcsolatos adatok megismerhetőségének biztosítása érdekében a Szankció tv. létrehozta a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartását (a továbbiakban: Nyilvántartás).

A hatóság az általa bejegyzett adatok vonatkozásában adatkezelő, így az adott eljárás ügyfelére vonatkozó minden adatba betekinthet, míg a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény végrehajtásáról szóló 714/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a alapján az adatfeldolgozói feladatokat a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. látja el, továbbá a természetes személy ügyfél ügyfélkapus, jogi személy cégkapus bejelentkezéssel a rá vonatkozó adataihoz hozzáférhet vagy a kormányablak adhat számára tájékoztatást a bejegyzett adatokról.

Figyelmeztetéssel a hatóság rosszallását fejezi ki és újabb szankció kilátásba helyezésével felszólítja az ügyfelet, hogy a jövőben tartózkodjon a közigazgatási szabályszegés elkövetésétől.

Törvény meghatározott ügyek vonatkozásában a figyelmeztetés alkalmazásának kizárásáról rendelkezhet, ha az adott ügyben csekély súlyú szabályszegés nem merült fel.

A közúti közlekedési jogsértések vonatkozásában ilyen kizáró rendelkezést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1a)-(1c) és Kkt. 21. § (7) bekezdései tartalmaznak!

A Kkt. 21. § (1) bekezdésben felsorolt ügycsoportba tartozó, ún objektív felelősség alapját képező jogsértések miatt:

  • nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés és

  • nem kell bejegyezni azon közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciót a Nyilvántartásába.

Nem kell bejegyezni a Nyilvántartásába:

  • a Kkt. 20. (1) bekezdés k), m) és o) pontja szerinti rendelkezések,

  • valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciókat (Kkt. 20. § (14) bekezdés).

Nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés:

  • a Kkt. 20. § a)-d), f)-j), l), n) és q) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés RSJ (rendkívül súlyos) vagy NSJ (nagyon súlyos) fokúnak minősül (Kkt. 20. § (1a) bekezdés),

  • a Kk 20. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés I., II. vagy III. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás (Kkt. 20. § (1b) bekezdés),

  • a Kkt. 20. § (1) bekezdés k), m), o) és p) pontjában felsorolt ügycsoportba tartozó, valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban (Kkt. 20. § (1c) bekezdés).

Ugyanakkor az enyhébb jogsértés (EJ) és a súlyos jogsértés (SJ) esetén a figyelmeztetés alkalmazását a jogszabály lehetővé teszi mind a helyszínen, mind a közigazgatási hatósági eljárás során.

Törvény


 

Kormányrendelet


 

Miniszteri rendelet


 

EU Jogszabály


 

 

       

Új űrlapverziók publikálása 2021. január 18-án

Tisztelt Felhasználók!

Az inNOVA Portálon 2021. január 18-án (hétfő) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbiűrlapok új verziójának közzététele, továbbá egy új ügytípus bevezetése.

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Igazgatásrendészet

Személy- és vagyonőri, magánnyomozói ügyintézés (vagyonvédelmi ügyintézés)

Gazdasági társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozó bejelentése magánnyomozói, illetve vagyonvédelmi rendszert tervező, szerelő tevékenység végzésére

RI-0207

Igazgatásrendészet

Személy- és vagyonőri, magánnyomozói ügyintézés (vagyonvédelmi ügyintézés)

Kérelem a személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói, vagyonvédelmi rendszert tervező, szerelő, vagyonvédelmi rendszert szerelő tevékenység végzésére feljogosító igazolvánnyal egyenértékű, más EGT tagállamban kiadott okmány (igazolvány, engedély) elismertetéséhez

RI-0210

Igazgatásrendészet

Személy- és vagyonőri, magánnyomozói ügyintézés (vagyonvédelmi ügyintézés)

Vezető tisztségviselő, foglalkoztatottak adataiban bekövetkezett változás bejelentése személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói, vagyonvédelmi rendszert tervező, szerelő tevékenységet végző egyéni vállalkozó, egyéni cég, gazdasági társaság számára

RI-0215

Igazgatásrendészet

Személy- és vagyonőri, magánnyomozói ügyintézés (vagyonvédelmi ügyintézés)

Bejelentés személyi változásról (foglalkoztatott, tevékenységet szakmailag szervező irányító, vezető tisztségviselő, természetes személy tag, természetes személy tulajdonos) személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói, vagyonvédelmi rendszert tervező, szerelő tevékenységet végző gazdasági társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozó részére

RI-0217

Igazgatásrendészet

Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés

Bejelentés pirotechnikai termékek
forgalmazásához

RI-0109

Igazgatásrendészet

Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés

Bejelentés pirotechnikai
termék felhasználásához

RI-0113

Igazgatásrendészet

Lőfegyver kereskedő ügyintézés

Bejelentés
a tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának megváltozását eredményező
átalakításáról

RI-0104

Igazgatásrendészet

Közlekedés-igazgatási ügyintézés

Figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezése

RI-0300

Igazgatásrendészet

Közlekedés-igazgatási ügyintézés

Megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezése

RI-0301

Igazgatásrendészet

Közlekedés-igazgatási ügyintézés

Megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzést adó készülék engedélyezési feltételei megszűnésének bejelentése, engedélyben szereplő adatok változásának bejelentése illetve az engedélyezéssel kapcsolatos egyéb változás bejelentése

RI-0302

Igazgatásrendészet

Egyéb rendészeti hatósági eljárások

Atomenergia alkalmazásához kapcsolódó közbiztonsági engedély kiadása iránti kérelem

RO-0002

Igazgatásrendészet

Egyéb rendészeti hatósági eljárások

Kábítószerrel és pszichotrop anyaggal végzett tevékenység bejelentése

RO-0006

Igazgatásrendészet

Szabálysértési ügyintézés

Részletfizetési kérelem

IN-100118

Igazgatásrendészet

Halasztási kérelem

Halasztási kérelem

IN-100119

 

Működésbeli változások:

RI-0207, RI-0210, RI-0215, RI-0217, RI-0109, RI-0113, RI-0300, RO-0006, IN-100118, IN-100119 inNOVA, és az RO-0002, RI-0301, RI-0302 inNOVA és ÁNYK űrlapok esetében:

  • az illetékkötelezettség megfizetésére, vagy illetékmentességre vonatkozó blokkok eltávolítása.

RI-0207 inNOVA űrlap esetében:

  • az „elkészült igazolvány átvételére” vonatkozó nyilatkozat eltávolítása

RO-0002 inNOVA és ÁNYK űrlap esetében:

  • az űrlap elnevezés aktualizálása

  • a „Kérelmező ügyszáma” új mező létrehozása az űrlapon

RO-0006 inNOVA űrlap esetében:

  • a „Bejelentőhöz és a tevékenységhez kapcsolódó adatok” blokkban szereplő tevékenység elnevezésére vonatkozó megjelölések pontosítása

  • „magán-állatorvosi bélyegző szám” mező letávolítása

RI-0217 inNOVA és ÁNYK űrlap esetében:

  • az „Engedély/igazolás típusa” mező tartalmi aktualizálása, és a sorrend módosítása

  • a „Változás hatályosságának kezdete” és a „Változás hatályosságának vége” mező beviteli módjának és elnevezése módosítása, „Változással érintett hónap” elnevezésre

RI-0104 inNOVA űrlap esetében:

  • a tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának megváltozását eredményező átalakítást, valamint a lőfegyvert gyártók, illetve javítók bejelentési kötelezettségét biztosító űrlap bevezetése

IN-100118, IN-100119 inNOVA űrlap esetében:

  • a hivatkozási szám felépítésére vonatkozó tájékoztatás elhelyezése

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

Több blog bejegyzés

Tájékoztatás általános tételű eljárási illetékekről

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatom, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi...

Új űrlapverziók publikálása 2021. február 3-án

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2021. február 3-án (szerda) 07:30-08:00 óra között...