Az üzembentartónak lehetősége van az ún. mentesülésre, ha bizonyítani tudja, hogy a szabályszegés idején a gépjárművet nem ő használta. Ennek esetei a következők.

A Kkt. alapján az üzembentartó mentesül a közigazgatási bírság megfizetése alól, ha a gépjármű - a szabályszegés időpontját megelőzően - jogellenesen (például lopás következtében) került ki a birtokából, és (feljelentéssel, felfüggesztő határozattal) igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatósági eljárást.

Mentesül az üzembentartó a közigazgatási bírság megfizetése alól akkor is, ha a gépjárművet a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy olyan teljes bizonyító erejű magánokiratba* foglalt nyilatkozatával, vagy azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt - olyan menetlevéllel, vagy fuvarlevéllel igazolja, amely tartalmazza:

 

  • a gépjármű hatósági jelzését,

  • a természetes személy üzembentartó és használatba vevő nevét, születési helyét, idejét, lakcímét,

  • nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét,

  • valamint azon időszak megjelölését, melyre a gépjármű használatát a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

 

A vonatkozó kormányrendelet alapján a hatóságnak a közigazgatási bírságot a Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjai tekintetében a szabályszegés elkövetését követő 70, míg a Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pont tekintetében a szabályszegéstől számított 150 napos határidőn belül kell az ügyfél részére kézbesítenie. A használóval szembeni közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás, fellebbezési eljárás, bírósági felülvizsgálat, vagy ezen eljárásokban elrendelt új eljárás során a 70 napos határidő nem alkalmazható.

A Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő négy hónapon belül, a 21. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő öt hónapon belül be kell fejezni.

 

 

*A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:

  • a kiállító az okiratot sajátkezűleg írta és aláírta;

  • két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni;

  • a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;

  • a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;

  • ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik;

  • az elektronikus okiraton kiállítója minősített elektronikus aláírást helyezett el.

 

       

 

2019.02.11-én tizenkilenc új on-line űrlap kerül publikálásra

Az inNOVA Portálon 2019.02.11-én tizenkilenc új inNOVA űrlap kerül publikálásra, amelyek az Igazgatásrendészeti szakterület Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés, valamint a Rendészeti feladatokat ellátó személyek ügyintézése ügycsoportba tartozó ügytípusokban alkalmazhatók.

Az érintett ügytípusok az alábbiak:

  • Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek gyártásához (RI-0106)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termék önálló vizsgálatához (RI-0107)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek forgalmazására vagy forgalmazására és tárolására állandó vagy kézi tárolóhelyen (RI-0108)
    • Bejelentés pirotechnikai termék forgalmazásához (RI-0109)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek kiállításához (RI-0110)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek tárolásához (RI-0111)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek felhasználásához (RI-0112)
    • Bejelentés pirotechnikai termékek felhasználásához (RI-0113)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termék megsemmisítéséhez (RI-0114)
    • Hatóság tájékoztatása engedélyezett vagy bejelentett tűzijáték végrehajtásáról (RI-0116)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek év végi forgalmazására és a forgalmazáshoz kapcsolódó ideiglenes tárolóhely üzemeltetésére (RI-0117)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek év végi forgalmazására (RI-0118)
    • Bejelentés pirotechnikai engedély / igazolás műszaki adattartamát nem érintő adatváltozásról (vállalkozás és felelős pirotechnikus adatai), valamint gyártási / forgalmazási / megsemmisítési / tárolási tevékenység megkezdéséről / szüneteltetéséről, továbbá (felhasználás kivételével) az engedélyezett vagy bejelentett tevékenység megszüntetéséről (RI-0119)
    • Kimutatás megküldése hatóságnak pirotechnikai termékek gyártási illetve forgalmazási engedély alapján tárgyévet megelőző évben gyártott illetve forgalmazott pirotechnikai termékekről (RI-0120)
    • Kérelem pirotechnikai tevékenység végzésére jogosító, elveszett vagy megrongálódott engedély illetve igazolás pótlására (RI-0121)
    • Engedélykérelem pirotechnikai termékek nem EGT-tagállamba történő kivitelére és onnan történő behozatalára (RI-0122)
  • Rendészeti feladatokat ellátó személyek ügyintézése
    • Engedélykérelem a rendészeti feladatokat ellátó személy szolgálati igazolvány és szolgálati jelvény kiadásához (RI-0700)
    • Rendészeti feladatokat ellátó személyek részére igazolvány és/vagy jelvény csere vagy pótlás (RI-0701)
    • Rendészeti feladatokat ellátó személyek szolgálati igazolvány és jelvény visszavonása (RI-0702)

On-line ügyindításra az Új ügy indítása menüpontban, vagy az Igazgatásrendészeti szakterület menüpontban a fenti két ügycsoport kiválasztását követően van lehetőség.

Az ÁNYK űrlapok elérhetőségét továbbra is biztosítjuk, elsősorban a Hivatali Kapu tárhellyel és/vagy gépi interfésszel rendelkező ügyfeleink számára.

 

Több blog bejegyzés

Tervezett karbantartás 2019.01.28. 07:00-09:00 között

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portál rendszeren történő karbantartás miatt 2019.01.28. ...

Központi rendszerek tervezett karbantartása 2019. február 9-én

Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatáson és a hozzá ...