Az üzembentartónak lehetősége van az ún. mentesülésre, ha bizonyítani tudja, hogy a szabályszegés idején a gépjárművet nem ő használta. Ennek esetei a következők.

A Kkt. alapján az üzembentartó mentesül a közigazgatási bírság megfizetése alól, ha a gépjármű - a szabályszegés időpontját megelőzően - jogellenesen (például lopás következtében) került ki a birtokából, és (feljelentéssel, felfüggesztő határozattal) igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatósági eljárást.

Mentesül az üzembentartó a közigazgatási bírság megfizetése alól akkor is, ha a gépjárművet a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy olyan teljes bizonyító erejű magánokiratba* foglalt nyilatkozatával, vagy azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt - olyan menetlevéllel, vagy fuvarlevéllel igazolja, amely tartalmazza:

 

  • a gépjármű hatósági jelzését,

  • a természetes személy üzembentartó és használatba vevő nevét, születési helyét, idejét, lakcímét,

  • nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét,

  • valamint azon időszak megjelölését, melyre a gépjármű használatát a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

 

A vonatkozó kormányrendelet alapján a hatóságnak a közigazgatási bírságot a Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjai tekintetében a szabályszegés elkövetését követő 70, míg a Kkt. 21. § (1) bekezdés h) pont tekintetében a szabályszegéstől számított 150 napos határidőn belül kell az ügyfél részére kézbesítenie. A használóval szembeni közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás, fellebbezési eljárás, bírósági felülvizsgálat, vagy ezen eljárásokban elrendelt új eljárás során a 70 napos határidő nem alkalmazható.

A Kkt. 21. § (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő négy hónapon belül, a 21. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szabályszegés miatt indult elsőfokú eljárást az előírás megszegését követő öt hónapon belül be kell fejezni.

 

 

*A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:

  • a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta;

  • két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a (a részben vagy egészben) nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk nevét, lakóhelyét/ tartózkodási helyét (címét) is olvashatóan fel kell tüntetni;

  • a kiállító aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti;

  • a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;

  • ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el;

  • az elektronikus okiraton kiállítója minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét helyezte el, és azon időbélyegzőt helyez el;

  • az elektronikus okiratot az aláíró a Kormány rendeletében meghatározott azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással hitelesíti, vagy

  • olyan, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott szolgáltatás, vagy zárt rendszerben alkalmazott, tanúsított bizalmi szolgáltatás keretében jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhez rendeli és a személyhez rendelést a kiállító saját kezű aláírására egyértelműen visszavezethető adattal együtt vagy az alapján hitelesen igazolja; továbbá a szolgáltató az egyértelmű személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt, elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és minősített időbélyegzővel látja el,

  • - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a kiállító szóbeli nyilatkozatát a DÁPtv. szerinti elektronikus ügyintézést biztosító szerv vagy a szolgáltatás használatára jogosult egyéb szerv a Kormány rendeletében meghatározottak szerint mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás szerint írásbeli formátumba alakította, az írásbeli formátumba alakított nyilatkozat tervezetét a kiállító jóváhagyta, és dokumentum a Kormány rendeletében meghatározottak szerint hitelesítve lett.

 

       

 

ÁNYK űrlapok kivezetése - 2020.02.01.

Tisztelt Ügyfeleink!

A rendőrség elektronikus ügyintézéshez használt ÁNYK űrlapjai 2020 év folyamán fokozatosan kivezetésre kerülnek, a kivezetett ÁNYK űrlapok új inNOVA űrlapok formájában állnak rendelkezésre.

2020. február 1-jével az alábbi ÁNYK űrlapok kerülnek megszüntetésre, melyek mindegyike elérhető az ügyintézési portál "Új ügy indítása" menüpontjában:

 

  • RK-0101            Rendőri intézkedés elleni panasz bejelentőlap

  • BNYO-001        Bírság befizetés igazolása

  • RH-0103           Korlátozott nyitva tartású határátkelőhely nyitvatartási időn kívüli igénybevétele iránti kérelme

  • RH-0104           Határátkelőhelyre nem határátlépés céljából történő belépés és tartózkodás céljából

  • RH-0105           Menet közbeni ellenőrzés iránti kérelem (autóbuszon, vasúton, vízi járművön)

  • RH-0107           Határátkelőhelyen kívüli munkavégzés céljából történő határátlépés iránti kérelem

  • RH-0108           Határvízi közlekedés iránti kérelem

  • RH-0100           Ideiglenes határátkelőhely megnyitása iránti kérelem

  • RH-0101           Korlátozott forgalmú határátkelőhely forgalmi jellegtől eltérő eseti igénybevétele iránt

  • TK-120101       Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés illetőleg tájékoztatóval kiszabott bírság bírósági felülvizsgálata/közigazgatási per indítása iránt

  • RI-0500             Bizonyítási indítvány az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0501             Iratbetekintés iránti kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0502             Határidő mulasztás igazolása az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0503             Kimentésre irányuló kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0504             Fellebbezés az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0505             Fizetési kedvezmény iránti kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0506             Újrafelvételi kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0512             Megkeresés ügyfél részéről az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0513             Bírósági felülvizsgálat az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0514             Kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0515             Költségmentesség iránti kérelem az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0516             Hiánypótlás teljesítése az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyben

  • RI-0530             Kérelem vízi rendezvény engedélyezéséhez

  • RK-0102            Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, közterületen megtartandó gyűlés bejelentése

  • RK-0102/A       Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, közterületen megtartandó gyűlést vezető személy változás bejelentése

  • RK-0102/B       Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, közterületen megtartandó bejelentett gyűlést veszélyeztető biztonsági körülmény bejelentése

  • RK-0102/C       Bírósági döntés alapján a gyülekezési hatóság által korábban megtiltott gyűlés új időpontjának bejelentése

  • RK-0102/D       Gyülekezési határozatok felülvizsgálata

  • RK-0102/E       Hiánypótlás a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, közterületen megtartandó gyűlés bejelentéssel kapcsolatban

  • RK-0102/F       Gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, közterületen megtartandó sürgős gyűlés bejelentése

  • RI-0520             Képző vagy ugrást szervező szervezet bejelentése harmadik országbeli állampolgárnak légijármű-, repülőeszköz-vezetői, valamint ejtőernyős képzésben való részvételéről, valamint ejtőernyős ugrásának végrehajtásáról

  • RK-0104            Sportrendezvény megtartásának bejelentése

  • RK-0106            Értesítés sportrendezvény megtartásával kapcsolatos pályabejárás (biztonságtechnikai ellenőrzés) végrehajtásáról

  • RK-0105            Sportrendészeti nyilvántartásból adatigénylés

  • BU-0001           Eltűnés bejelentése

  • BU-0002           Eltűnt személy tartózkodási helyének bejelentése

Több blog bejegyzés

Tervezett karbantartás 2020.01.16. 18:00-22:00 között

Tisztelt Felhasználók! Tervezett rendszerkarbantartás miatt 2020.01.16-án (csütörtök)...

Űrlapokkal kapcsolatos változások 2020.02.01-jén

Tisztelt Felhasználók! Az inNOVA Portálon 2020.02.01-jén 40 új inNOVA űrlap kerül ...