Az Ön által jelenleg igénybe vett alkalmazás azt a célt szolgálja, hogy a látogatók egyszerűen tájékozódhassanak a velük szemben az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések elkövetése miatt folytatott közigazgatási eljárás adatairól és az ügyintézés állásáról, továbbá megtekinthessék a velük szemben folytatott eljárás alapjául szolgáló képi bizonyítékokat. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek tájékozódhatnak jogaikról és kötelezettségeikről, továbbá lehetőségük nyílik a leggyakrabban használatos iratminták letöltésére. A rendszer mindezt az eljárás során a hatóság által hozott döntés iratazonosítója és a gépjármű rendszámának megadása esetén, gyorsan és egyszerűen biztosítja.

 

A rendszer használata során személyes adat megismerésére nincs mód. Az igénybe vett betekintéstől függetlenül, az eljárásban szereplő ügyfél számára a közigazgatási hatóságnál, illetőleg a lakcím vagy székhely szerint illetékes rendőrkapitányságnál biztosított az eljárás irataiba történő betekintés.

 

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a gyorsforgalmi út leálló sávjának, leállóöblének igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, a természet védelmére és a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó előírások betartásra kerüljenek. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 16 000 forinttól 468 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.”

A szabályszegések helyszíni rögzítését az illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok és rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi, azonban az eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le az alábbi illetékességi szempontok szerint:

A Baranya vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye, Vas vármegye, Veszprém vármegye és Zala vármegye, valamint Budapest területén elkövetett jogsértések lefolytatására a Vas vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

Míg a Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nógrád vármegye és Pest vármegye területén elkövetett jogsértések esetében pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrfőkapitány rendelkezik illetékességgel.

A közigazgatási eljárás során az ügyfél az esetleges beadványát a kézbesített döntésben megjelölt hatósághoz az alábbi címre terjesztheti elő:


Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Közigazgatási Hatósági Szolgálat
9700 Szombathely, Söptei út 85.

     Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Közigazgatási Hatósági Szolgálat
4807 Vásárosnamény, Jókai út 15.

 


  

Az esetleges beadványt az illetékes hatóságnak címezve kell előterjeszteni.

Az ügyfelek telefonos tájékoztatását illetékesség szerint a +36-94/515-230 (Szombathely) és a +36-45/526-000 (Vásárosnamény) hívószámon elérhető híváskezelő programmal és hangbemondásos menüvel működő CallCenter végzi, melyen keresztül lehetősége van az ügyfélnek jelezni az iratbetekintési igényét, továbbá a CallCenter munkatársa szóban tájékoztatást nyújt az ügyfél jogairól és kötelezettségeiről, illetve arról, hogy az iratokat, a lakcíme vagy székhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon mely időpontban tekintheti meg.

 

       

Új űrlapverzió publikálása 2021. május 17-én

Tisztelt Felhasználók!

Az inNOVA Portálon 2021. május 17-én (hétfő) 07:30-08:00 óra között történik meg az alábbi űrlapok új verziójának közzététele.

Szakterület

Ügycsoport

Ügytípus

Űrlap azonosító

Határrendészeti szakterület

Határrendészeti

ügyintézés

Ideiglenes határátkelőhely megnyitása iránti

kérelem

RH-0100

Határrendészeti szakterület

Határrendészeti

ügyintézés

Korlátozott nyitva tartású határátkelőhely

nyitvatartási időn kívüli igénybevétele iránti

kérelme

RH-0103

Határrendészeti szakterület

Határrendészeti

ügyintézés

Menet közbeni ellenőrzés iránti kérelem

(autóbuszon, vasúton, vízi járművön)

RH-0105

Határrendészeti szakterület

Határrendészeti

ügyintézés

Határátkelőhelyen kívüli munkavégzés

céljából történő határátlépés iránti kérelem

RH-0107

Határrendészeti szakterület

Határrendészeti

ügyintézés

Határvízi közlekedés iránti kérelem

RH-0108

Közlekedésrendészeti szakterület

Objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek

Fizetési kedvezmény iránti kérelem az

objektív felelősséggel kapcsolatos

közigazgatási hatósági ügyben

OBJEKTIV-06

Közlekedésrendészeti szakterület

Közúti közlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások

Fizetési kedvezmény iránti kérelem a

közigazgatási hatósági ügyben (Közút)

KKLO-05

Közlekedésrendészeti szakterület

Légiközlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági

ügyek

Fizetési kedvezmény iránti kérelem a

közigazgatási hatósági ügyben (Légügy)

LKLO-05

Igazgatásrendészeti szakterület

Polgári lőfegyver ügyintézés

Bejelentés szervezet cégadataiban

bekövetkezett változásról

RI-0648

 

Működésbeli változások:

RH-0100, RH-0103. RH-0105, RH-0107, RH-0108, OBJEKTIV-06, KKLO-05, LKLO-05 inNOVA űrlap esetében:

  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján a díjjakkal kapcsolatos elemblokk aktualizálása;

RI-0648 inNOVA űrlap esetében:

  •  a kártyaokmányonként megjelenített díjjak aktualizálása.

Az új űrlapverzió publikálását követően a korábbi verzióval megkezdett, de be nem küldött űrlapok hatálytalanná válnak.

Több blog bejegyzés

Új űrlapverzió publikálása 2021. április 27-én

Tisztelt Felhasználók!   Az inNOVA Portálon 2021. április 27-én (kedd) 07:30-08:00 óra...

RI-0629 új űrlapverzió 2021. június 17-én

Tisztelt Felhasználók!   Az inNOVA Portálon 2021. június 17-én (csütörtök) 07:30-08:00 óra ...